csádblog

Remek, az európaiak bejelentették, hogy megerősítik jelenlétüket az országunk keleti részén, csak hogy „megvédjék” a civil lakosságot a várható atrocitásokkal szemben. Meg a szudáni menekülteket.

Hát mondok valamit: tele van a hócipőm a szudáni menekültekkel.

Az egyik bátyám egyszer üzletelt egy ilyennel. Csak mbuháknak hívjuk őket, ez egy rövidszőrű kutyafajta egyébként, amelyik arról híres, hogy megeszi a saját ürülékét, de szerencsére már kipusztítottuk mindet. Szóval a bátyám üzletet kötött egy ilyen mbuhával, másfél tonna tápiókát adott volna két mázsa szárított tehénszarért. Odavitte teherautókon azt a rakás növény, és várt a szudánira. De az nem jött el. A mai napig hiába várjuk. A tápióka ránk rohadt, a tehénszarnak meg nyoma sincs.

Hát mit gondolnak ezek? Állatok vagyunk talán?

Van nálunk egy mondás: ma egy mbuha, holnap kiszárad a tevenyál.

A történet érdekes mellékszála, hogy a (szudániakkal is együttműködő) lázadók azt állítják, lelőttek egy kormányzati helikoptert, a kormányunk szerint viszont csak propaganda az egész, a gép technikai problémák miatt zuhant le. Én nem szeretnék igazságot tenni, de az biztos, hogy a landolás helyén van a másod-unokatestvérem egyik birtoka, és félti a kecskéit. Megértem, mint embert, lenézem, mint csádi hazafit.

Ami meg a mbuhákat illeti, szóval most nem akarom mondani, de mi már vágtuk le ennek-annak a fejét, ha épp úgy esett jól.